Az olasz Marche régióban található Save The Youths Montepacinin FC története: példa arra, amikor a sport a befogadásról szól 

„Először 2014-ben találkoztam Marcoval. Én éppen akkor érkeztem Olaszországba, másokhoz nagyon hasonló élettörténettel. Gambiai falumat hagytam el és a Líbián át vezető hathónapos utamat követően másik 250 emberrel együtt felszálltam egy fa hajóra. Megérkeztünk Szicíliába, repülővel elvittek minket Rómába, majd busszal a Marche régióban található Fermoba, ahol a papi intézet fogadott be minket.” Musa Darboe tökéletesen beszél olaszul és precízen, minden részletre odafigyelve mesél.
„Miközben a Területi Bizottság előtti meghallgatásomra vártam, amely alapján döntöttek volna a nemzetközi védelem iránti kérelmemről, a többi fiatallal bekerültem a Montepacini szociális farmra, közösségi szolgálatra.”

A Fermo közeli Montepacini szociális farmja egy hely a szolidaritás, a találkozások, a kölcsönös segítségnyújtás jegyében. A mezőgazdasági területen az 1980-as években alapított farm mindig is a befogadás helyszíne volt. A múltban még a szenvedélybetegekkel, ma már a hátrányos helyzetű emberekkel foglalkoznak és azzal, hogy ők olyan csoport tagjaivá váljanak - köztük sok önkéntessel - akik a mezőgazdaságon és sporton keresztül egy szolidaritáson alapuló közösséget találnak. „Amikor Musa-val találkoztam, épp a Fermo Önkormányzatnál dolgoztam, mert szakképzett oktató vagyok - meséli Marco Marchetti. „A Fattorie-nél nyugdíjba vonulásomat követően önkénteskedek.”

Az a bizonyos találkozás Musa és Marco között, ott a határon - ami időnként földrajzi, időnként társadalmi és kulturális határvonalat jelent - olyan energiákat szabadított fel az elmúlt években, amik gyakorlati eredményeket hoztak és valóságossá tették az fogadtatás, az integráció és a szolidaritás szavakat.

„Amíg a Bizottság döntésére vártam önkénteskedtem és olaszul tanultam. Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztunk és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. És amikor tudtunk, fociztunk” - meséli Musa. És a focinak különösen jelentős szerepe van ebben a történetben. „A többi fiúnak és nekem is a Fattoria volt és ma is Olaszország maga, a hely, ahova érkeztünk, ahol olyan emberekkel találkoztunk, akik egy kultúrával való találkozást képviseltek, egy támogató közeget. A velem érkezők közül még azok a srácok is nagyszerű emlékeket őriznek erről a tapasztalatról, akik már külföldön élnek. Én maradtam, és sok mindent tudtunk Marcoval véghezvinni, mint Abbott és Costello.”

Musa megkapta a menekültstátuszt. Marco segített neki házat és munkát találni, de mindez a támogató közösségnek is köszönhető volt. „Ma már egy nagy cég dolgozója vagyok ezen a környéken és egy olyan család otthonában élek, akik már régóta a családom. Persze, hiányzik a gambiai családom, de az ittenieknek köszönhetően sosem érzem magam egyedül. Linda Nagyi pedig egy különösen fontos személy. Először ellenezte, hogy befogadjon, de ma már ő vigyáz rám és gondoskodik rólam: a rasszizmus onnan ered, hogy nem ismerjük egymást.”

Musa munkája ellenére nem hagyta abba az önkéntes munkát sem, Marcoval együtt folytatják a Fattoriaban. Továbbra is együtt, a sport révén dolgoznak a hátrányos helyzetű, menedékkérő és menekült fiúk befogadásáért.

„2016-ban, a hátrányos helyzetű fiúk, a menekültek és menedékkérők közötti sportegyüttműködés egyéb tapasztalatai után arra gondoltunk, hogy egy afrikai fiúkból és a központunkból származó hátrányos helyzetű fiúkból álló vegyes csapatot nevezünk be egy olasz sportközpont hátrányos helyzetűeknek indított 7-a-side focis tornájára. Egy valódi bajnokság, ahol minden meccset elvesztettünk” - nevet Marco, „ahova viszont vittünk egy új üzenetet, egy más sportszemléletet: a kölcsönös segítségnyújtás, sok vidámság, mindez hozhat egy más szellemiségben megélt sportéletet.”

Az első tapasztalat után kezdődött a Montepacini Fociálom. A hátrányos helyzetűekből, menekültekből és önkéntesekből álló csapat felkeltette a Federazione Italiana Gioco Calcio (Olasz Labdarugó Szövetség) érdeklődését, akik 2017-ben megkeresték Musat, Marcot és a többieket, hogy indítsák a csapatot a hátrányos helyzetűeknek tartott 7-a-side foci tornán, és eközben a csapatot a város focicsapata a Fermana is befogadta és támogatta.

„Ez jó irány, tele megelégedettséggel, de volt egy álmunk: hogy profi bajnokságon is részt vehessünk, hogy a hivatalos labdarúgásba is bevihessük a történetünket”- mondta Musa. „Eleinte senki nem hitt benne, de azért mi mentünk előre.” Volt ugyan egy hasonló szervezet, az AfroNapoli, de ők anélkül játszottak, hogy a rangsorban figyelembe vették volna.

"Elértünk egy bravúrt" - mondta Marco. „Ma a Save The Youths Montepacini FC már a harmadosztályban játszik, sikerült a labdarúgás bürokráciáján is átverekedni magunkat, így a fiúknak sem kell a sport útlevelet megszerezni a saját országaiktól.”

„Régebben a győzelemért játszottam”- mondta Musa, aki remek focista és a csapat elnöke. „Ennek az élménynek köszönhetően más dolgokat is megtanultam: hogy milyen együtt lenni, jól érezni magunkat a csapattársakkal és az ellenfelekkel is. Már akkor nyerünk, amikor felmegyünk a pályára, mindegy hogy a meccset megnyerjük vagy elveszítjük. Vannak gyerekek, menekültek, menedékkérők Gambiából, Maliból, Szomáliából, Elefántcsontpartról, Ghánából. Nagyszerű élmény és a java még hátra van!”

A Save The Youths Montepacini FC története már egy könyvet és egy dokumentumfilmet is ihletett, a közeli Porto Sant'Elpidióban megrendezett strandfoci-világbajnokság szervezői pedig felvették a kapcsolatot a fiúkkal, hogy hozzanak létre egy pán afrikai képviseletet. A covid mindent lelassított, de Musa, Marco és a többiek nem terveznek leállni, továbbra is hirdetik a sport általi befogadás üzenetét.

Christian Elia

Forrás: http://www.snapshotsfromtheborders.eu/musa-and-marco-a-kick-against-racism/

#snapshotsfromtheborders #kepekavegekrol #DEARprojects