KÉPEK A VÉGEKRŐL: HATÁRMENTI TÖRTÉNETEK - MAGYARORSZÁG KERÍTÉSE

1_22.jpg

A múlt és a jelen választóvonalai 

November 8-át egész Európában, minden évben ünnepelik. A berlini fal leomlásának évfordulóját. A falét, amely évtizedekig elválasztott városokat, családokat és világnézeteket, amely 1989-ben összeomlott a történelem nyomása alatt.

Sok idő telt el azóta, sok minden megváltozott, sok dolog még rosszabbra fordult.
Az egyik ezek közül maga a fal gondolata. Akkoriban, mindazoknak, akik a fal leomlását remélték egy alapvető jog adatott meg: a szabadsághoz való jog.

Ma, sok évvel később, Kelet-Európa határainál sok új válaszfal nőtt ki a földből, ott ahol még 1989-ben közös politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági terület alakult.

A magyarországi határ kerítése az elsők között került megépítésre 2015-ben, amikor a szíriai, iraki, és afganisztáni háborúk okán a népesség arányában a legnagyobb számú menedékkérelem érkezett: 1770 kérelem 100.000 lakóra. Magyarország ekkor kezdte meg a kerítés megépítését Szerbiával és Horvátországgal közös határainak vonalán: 289 kilométer vas és szögesdrót.

2_22.jpg

Ha beszélni tudnának, mit mondana egymásnak a múlt és a jelen fala? A berlini fal előtt, már a második világháború után megszületett a vasfüggöny, amely emberek milliói számára jelentett sebet egy olyan Európa szívében, amely soha nem - még a legvéresebb háborúkban sem - ismerte a szabad mozgás akadályait.

November 8. egész Európában, minden évben ünnepnap. Az 1930-as évek Európája a kapcsolatok, utazások, találkozások hálózata volt, de 1945 után fizikai és ideológiai szakadék keletkezett, amely elválasztotta azt, amit addig utak kereszteztek.

Ma már, mint akkoriban is, érdekes lenne hallani, mit mesélne egymásnak a régi és az új válaszfal.

Mesélnének 1956-ról, amikor több mint 250.000 ember menekült el Magyarországról olyan országokba, ahol szívesen fogadták őket, ahol tisztelték a más életre való vágyakozást. Az a függöny akadály volt az akkori emberek számára. 

3_19.jpg

Vagy mesélnének egymásnak arról a piknikről, amely hirtelen segített felgyorsítani egy történelmi folyamatot. 1989. augusztus 19-én temérdek ember találkozott a magyar-osztrák határon, a Sankt Margarethen im Burgenlandból a Sopron városától néhány kilométerre fekvő Sopronkőhida nevű kis faluba a határ túloldalán vezető út melletti határmenti tisztáson.

4_10.jpg

Emberek ezrei özönlöttek a határ mindkét oldaláról, mígnem már csak a határ megnyitása maradt hátra. Ma ez a terület a turisták és az utazók célpontja, ma már mindkét országból származó alkalmazottakkal rendelkező cégek működnek itt. 

Lehet, hogy a mai válaszfalak sok mindent kérdeznének a múltbeliektől, de a válasz valószínűleg mindig ugyanaz lenne: előbb-utóbb leomlanak a falak, mert az emberek - a legkülönfélébb okokból - mindig is mozognak és mozogni fognak, mert keresik a jobb életet.

 

Christian Elia

Forrás: http://www.snapshotsfromtheborders.eu/the-fence-in-hungary/

 

#snapshotsfromtheborders #kepekavegekrol #DEARprojects

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyakoroljuk.blog.hu/api/trackback/id/tr4716726356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.10.19. 08:25:13

Nekünk kell a kerítés, anélkül nem érezzük jól magunkat.
Így tudunk belül szabadok lenni, és ez így elég.

Almandin 2021.10.20. 00:54:24

Nagyon nem ugyanaz a két történelmi szituáció. Az Európán belüli szabad mozgás nem okoz akkora társadalmi-gazdasági feszültségeket, mint a tömeges muszlim bevándorlás. Utóbbi sajnos veszélyezteti Európa létét, ezért védekezni kell.

Cromo Alapítvány #közösségszervezőerő

Helyi demokrácia, és állampolgári részvétel a gyakorlatban. Kicsi optimizmus, némi megelőlegezett bizalom mindannyiunk részéről, néhány egyszerű módszer, és működik! A Cromo Alapítványról bővebben: cromoalapitvany.hu

A Cromo A Facebook-on

Címkék

#actnow (2) #aktív állampolgár (1) #clarinet (3) #DEARprojects (25) #demokrácia (1) #kepekavegekrol (6) active citizenship (1) actnow (2) aktív állampolgárság (3) áldozattá válás (1) állampolgári tanács (8) állampolgárság (1) amif (37) anyaklub (2) AR (4) bemutatkozás (2) bevándorlók (1) bűnmegelőzés (1) cardiff (1) citizenship (1) civil (1) civilszektor (1) civilszervezet (1) clarinet (36) clarinetproject (37) covid (3) crestart (1) cromo sztori (2) demokrácai (1) demokrácia (11) digitális kompetencia (1) együttműködés (13) előítélet (11) érdekképviselet (1) értelmi fogyatékosok (3) facilitálás (2) fenntartható (1) fiatalok (5) fogyatékkal élők (1) forint (1) határmenti történetek (10) kampány (17) kepekavegekrol (22) kezdeményezés (2) klímaváltozás (4) klímavédelem (4) kőkemény (1) kommunikáció (7) közösség (43) közösségfejlesztés (37) kulcskompetencia (1) kultúra (16) kulturális válság (1) lampedusa (1) local democracy (1) london (1) menekült (19) millenniumi célok (1) minőségfejlesztés (1) mitoszirtok (3) munkanélküliség (4) nemzetközi (1) nemzetközi tréning (2) nyilvánosság (2) önkormányzat (24) önkormányzatok (28) önsegítő csoport (3) pályázat (17) partnerség (2) power and people (1) project (20) projekttalálkozó (2) részvétel (4) roma (5) snapshotsfromtheborders (28) storytelling (1) svájc (1) szegénység (5) szervezetfejlesztés (2) szolidaritás (2) szuggesztív (1) születésnap (2) tanulási nehézség (1) tréning (12) trening változás szegénység (1) ukrajna (3) útinapló (5) vízimentés (1) youthmythbusters (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása