Kontinentális reggelink elfogyasztása után befutottunk a partnerszervezetünk székhelyére, amiről már előző este kiderült, hogy egy, az 1830-as években, kezdetben női rabok számára épült börtönben található.

A holland állam valahogy nem a rendszer ellenségeit látja a civil szervezetekben, ezért jelképes összegért kiadja nem használatos épületeit számukra, így a partnertalálkozót is ebben a kívül-belül hangulatos, tipic holland téglából álló, underground helyen indítottuk fél 10 magasságában.

A találkozót egy bemelegítő gyakorlattal kezdtük, a My Bonnie dallamára és szövegére hol felálltunk, hol leültünk, majd egy pálcát próbáltunk letenni csoportosan a földre, miközben szintén a My Bonnie-t énekeltük. Ez megalapozta a hangulatot, és sikerült elvonatkoztatni attól, hogy a falak között sorozatgyilkosok, bankrablók és egyéb kemény bűnözők vártak sorsukra sok évvel ezelőtt.

Ebédre drága barátnőnk, Ankie főzött gombalevest, kaptunk salátát, sokféle török kenegetős valamiket, és megebédeltünk azon az udvaron, ahol korábban a kemény bűnözök sétálhattak körbe-körbe. Az ebéd nem volt nehéz, mégis kétségbeesetten nézegettünk egymásra, hogy miként nyomjunk le egy tisztességes brain stromingot mindezek után. Elég szürreálisnak hatottak a project, budget, timeline szavak, kissé ködös is, hogy pontosan mi is történt ebben az ebéd utáni szakaszban. De kollégánk, Bori, nyomta kíméletlenül, hála neki, így valamennyire magunkhoz tértünk az ebéd utáni kajakómából.

Tudtátok, mi az a FOMO? Megtudtuk, és azt is, mik a jelei.

A FOMO (Fear of Missing Out) azt jelenti, hogy rettegsz attól, hogy lemaradsz valamiről, és ezért nonstop a telefonodon lógsz, csekkolod a notikat, posztolsz, csevegsz, sose pihenteted a jelenléted, mindent lefotózol, nem szeretsz otthon egyedül lenni, tele van a naptárad bulikkal, programokkal. Az egész problémakör a figyelem, az elégedettség hiányáról szól, és ezt a social media csak fokozza. Megvan az is, hogy ezt miként lehet leküzdeni, de ezt majd máskor.

Délután ötre patikán befejeztük a megbeszélést, egy rakat vállalással és határidővel, aztán agyilag kissé szétesve becsomagoltuk a napot.

Vacsorára egy indonéz étterembe ültünk be, ahol a tegnapi tapashoz hasonlóan itt is kis tálkákban kaptunk hús-és zöldségféléket csípősen, sokfélét, és az újabb gyomorvilág-terhelő vacsora után irány a hotel a kerékpárosok elől szétugrálva, a 15 fokos városban, zuhogó esőben, miközben családtagjaink otthon szédelegtek a melegtől.  

Folytatása következik…

#crestart #erasmusplus #kozossegfejlesztes