Már gyanúsan rendben volt minden eddig, de szerencsére a holland recepciós Brünhilda gondoskodott arról, hogy dacára a három kávénak, vérnyomásom rendben legyen.

Megérkezésünkkor kifizettük a szállásunkat, ami lehet, hogy holland mértékkel nem volt drága, de nekünk azért eléggé nyomta a szívünket a két szoba, 2 éjszakáért a csekély 506 EUR, de még mindig ez volt a legelérhetőbb ár erre az időszakra. Nem kaptunk egy fia írást arról, hogy kifizettük a szobát, ráhagyatkoztunk hát a recepciós csajszi emlékezőtehetségére és áldott jó szívére.

A kijelentkezéskor két számlát kértünk alapítványunk nevére, de a vendéglátás élharcosának sikerült az egyiket elrontania, jelesül nem céges, hanem magán névre írta a számlát. Jeleztük, hogy ez így nem jó, legyen kedves, javítsa. Emelt hangnemben, buta bociszemeit forgatva kattogott, hogy ő nem tudja javítani, mert a „szisztem” nem engedi, majd megkapjuk emailben, mert számlát csak a menedzsere, vagy ki tud javítani. Semmi elnézést, bocsánat, én hibám volt, hanem kifejezetten agresszíven küldött el minket a búsba. Alapból jó fej ügyfél vagyok, azaz minőségi dolgokért nem szoktam pattogni, de amikor valaki hibázik, és egy jó szót nem képes kinyögni, akkor azért elszáll az agyam, főleg, amikor visszanézve a csajra, a kollégái ott ölelgették, vigasztalgatták, hogy micsoda némberek karmai közé került, akik egy számla javítására akarták őt rávenni.

A partnertalálkozó könnyen ment, mert a csapatban nincsenek fárasztó, egotrippen lévő emberek, akiknek minden döntés előtt van még néhány nulladik, filozófikus kérdése, ezért időben befejeztük, még úgy is, hogy nagyon cuki energizáló játékokat játszottunk. Az egyik játékban hat részletben rajzoltunk külön-külön arcokat, nekem ezt a kis figurát sikerült alkotnom.

A találkozó végén a holland vendéglátónk kiosztották a névre szóló diplomát arról, hogy részt vettünk a találkozón, miközben kiderült, hogy újabban már nincs is szükség ezekre, de azért kedves, megható és humoros pillanatokat éltünk meg, amíg Ed átadta nekünk. A képen az örökifjú holland hármast látjuk - Ed, Ankie és Peter. 

Indulás előtt bolgár barátnőinkkel elfogyasztott könnyű ebédünk meglepetése a befőttesüvegben felszolgált répaleves, ami megosztotta asztaltársaságunkat, Borinak nem ízlett, nekem és Pavlinának elment, Lizinek meg annyira bejött, hogy Boriét take away formában vette magához.

Akkor hajrá, Nürnberg! A 700 kilométeres utazás jókedvű beszélgetésekkel telt, és este 11 körül gond nélkül futottunk be a városba. A hely, ahova a GPS bekormányzott, zöld terület, tele lakótelepi házakkal, köztük a mi hotelünkkel, ahova este 8-ig kellett volna megérkeznünk.

Mivel fáradt voltam, nem ellenőriztem a mobilomat, kaptam-e vajon valami üzenetet a szállástól, inkább igazi boomerként felhívtuk azt a számot, amit a bejárat előtt találtunk. Sznyezsana nevű vendéglátónk – tipic német név - tutoriál átnavigált minket azon, hogyan tudunk kinyitni egy postaládát, amelyben benne lapultak jól megérdemelt kulcsaink. Természetesen ugyanezt a navigációt elküldte a Bookingon is, mint azt lefekvéskor konstatáltam.

A hotel valójában közös fürdőszobás kollégiumszerű épület, amelynek első, illetve harmadik emeletén végül rövid ágyazás után – magad uram, ha szolgád nincs alapon- nyugodni tértünk. A közös fürdőszobát valahogy kihagytuk, és utolsó ködös gondolatom az volt, hogy honnan szerzek reggel kávét, aztán szétfolytak a kilométerek a szemem előtt.

Folytatása következik...

#crestart #erasmusplus #kozossegepites