Előző részben ott hagytam el, hogy hoztunk egy jó döntést 2011 szeptemberében, mégpedig azt, hogy előrefelé menekülünk. Első körben elköltöztünk az egy helyiséges Vágóhíd utcából, és a Fehérvári úton találtunk egy olyan irodát, amelyben már csoportosan is lehet dolgozni. Az infrastruktúra fejlesztése magával húzta a szakmai és egyéb fejlődést; egyre több projekt és ötlet generálódik az együtt gondolkodást követően, és a megvalósításuk is egyre jobb minőségben történik.
2012 januárjában újabb döntést hoztunk. Tornóczi Zsófia személyében szakmai vezető és nemzetközi kapcsolattartó érkezett hozzánk. Zsófi eszméletlen energiákkal vetette be magát a munkába, a lendület a mai napig tart!
Persze, nem csak sikerekről tudok beszámolni, de kudarcokról meg minek. Azok azért vannak, hogy meneteljünk előre. Nemzetközi hálózat tagjai lettünk a közösségfejlesztés terén, és egy fantasztikus ötletünkkel éppen a csúcsokat ostromoljuk. Erről majd természetesen külön beszámolok.
2012. július 1-től pedig ismét bővítettük a stábunkat, Barta Bea lépett be hozzánk, aki a közösségi kezdeményezésekkel, a nemzetközi kapcsolatokkal és a demokráciatechnikák elterjesztésével és újak behozatalával foglalkozik.
A 2012-es év több szempontból is érdekes. Először adtunk be konzorciumi partnerként TÁMOP pályázatokat (mindjárt két településen), izgulunk is érte rendesen. Először bővítettünk egyszerre ekkora humán kapacitást. Először vert át bennünket a palánkon egy külföldi adományozó – nem kicsit, nagyon, de erről se szívesen mesélek, mert elhatároztuk, hogy csakis előre tekintünk.
Végezetül, amire büszke vagyok, az, hogy saját erőnkből, tehetségünkből, akaratunkból, ambíciónkból, szakmai igényességünkből tartunk itt, ahol tartunk. Sok vagy kevés? Ítélje meg az utókor!
Köszönöm a figyelmet az elmúlt féléves sztorisorozathoz, látogasson meg bennünket a honlapon és a Facebookon. További szép nyári napokat és jó egészséget kívánok mindenkinek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.