A mai Magyarország nyomokban tartalmaz polgári gondolkodást, és viselkedést,mégis minden második posztban olvassuk, hogy "Hol élünk?", "Ezért tart itt ez az ország"! A szerző nyáron írta meg egy település sportegyesülete kapcsán kialakult helyzetről a véleményét, mint állatorvosi lóról. Több részben adjuk közzé, de egymásra épülnek. Kövessétek a blogot!

#3 – A kommunikáció kulturálatlansága

Közhely, hogy a kommunikáció az alapja mindennek. Szerintem pedig az előző cikkben bemutatott két problémából egyenesen következik, hogy amiként viszonyul egymáshoz hatalom és társadalom, olyan lesz egymással való beszédük is. Nyilvánvaló, hogy egyenrangú emberek között a felnőtt kommunikáció abban áll, hogy kérdéseket teszünk fel egymásnak, arra érdemi választ adunk, amit a másik vagy elfogad, vagy sem. Ha nemtetszésünknek akarunk hangot adni, azt kulturált hangnemben, a másik személyét tiszteletben tartó, de a magunk álláspontját határozottan képviselő módon tesszük.

A gyermekrangú viszonyban nincsenek kérdések, csak kijelentések, nincs kulturált közlés, hanem személyeskedés, dac és fenyegetőzés.

A virtuális közeg különösen kedvez ennek, hiszen ott az indulatok vezérlik a billentyűzetet ragadót, nem veszti el az arcát, mint egy személyes helyzetben tenné azzal, hogy magából kikelve ordít.

Mi ezzel a probléma? Az, hogy ahelyett, hogy a kommunikáció segítségével közelednénk egymáshoz, inkább távolodunk. Az emberek a mindennapi családi helyzetekben sem tudnak egymással szót érteni, hosszú ideje tartó családi harag és a nagyszámú válás jelzi ezt. A szomszéddal sem ülünk le egy kávé mellé közös ügyeinket megbeszélni, inkább az egyoldalú agresszió eszközeit választjuk, és az Interneten erre buzdítjuk a többieket is.

Ha valaki megpróbált már békíteni felek között értelmes, mindkét fél igazát keresni próbáló hozzáállással, az tudja, miről beszélek; milyen szánalmas és meddő kísérlet felnőtt-felnőtt kommunikációt megkísérelni ott, ahol erre nincs igény, és nem érti a többség, hogy miért is lenne ez jó.

Így elhárul egy újabb akadály a hatalom emberei előtt, hiszen könnyedén lesöpri a polgárokat azzal, hogy „ezekkel nem lehet értelmesen beszélni”. Sajnos, igazuk van.

#4 – A megbeszélések kulturálatlansága

Aki volt már valaha lakossági fórumon egy társasház lakójaként, vagy közmeghallgatáson állampolgárként, az tudja, miről beszélek.

Már a helyiség berendezése is sokatmondó. Rendszerint a vezetőség egy pulpituson ül, magasabban elhelyezve, mint a pórnép, előttük víz, üdítő, pogácsa, kezükben mikrofon, a hangjukat jól lehet hallani, míg a többiek egymásnak háttal, sorokban leültetve víz és pogácsa nélkül. Jobbik eset, ha van valami moderátor, aki a beszélgetést vezeti, de rendszerint ő is a vezetőség embere, tehát nem pártatlan. Tetszés szerint adja meg a szót, dönti el, hogy ki mennyit és mikor beszélhet, következésképp az egész egy előre megrendezett forgatókönyv szerint zajlik.

Egy ilyen felállásban ember legyen a talpán, aki szót kér, és értelmes vitára készteti az egybegyűlteket. A helyben megmondó emberek pedig, akik minden szociális helyzetben hasonlóan viselkednek, a frusztráltságtól indulatos hangon elmondott szövegükkel elviszik, elterelik a lényegről a figyelmet és az egész beszélgetést, rendszerint akaratlanul, jó szándékból.

Ezeket a fórumokat általában a hatalom emberei szervezik, az átlag polgárnak eszébe sem jut, hogy ő maga is kezdeményezheti, hiszen a város épületei köztulajdonban vannak, annak használatára joga van. Ha valaki mégis elvállalja ezt a sziszifuszi munkát, azt már a kezdeményezés fázisában elkedvetlenítik a polgártársak kétkedő, értetlenkedő vagy gúnyos kommentjei, és végül a megjelentek kevés száma.

Mi ezzel a probléma? A fórumok kiüresednek, indulatos emberek dominálják, és az értelmes polgárok arra a következtetésre jutnak, hogy „ide sem jövök többet”.

A hatalom emberei harmadszorra is levonják a következtetést, hogy nem érdemes ilyet rendezni, az emberek kezében pedig marad a tüntetés, az értelmes vita helyett az azonnali ellenállás. A polgárok távol maradnak a közügyektől, és önként kiszolgáltatják magukat és életüket a vezetőknek.

 FOLYTATJUK!