A kikötőben az emberek jönnek-mennek. A kikötők végső határterületek. Már határok voltak mielőtt határok, vám vagy államok léteztek volna. A kikötő határ, ahonnan indulunk, vagy ahová érkezünk, még, ha csak a tenger felől is.

Ancona kikötőjének tartalmas és régre visszanyúló történelme van. Megélte, ahogy uralkodók, kereskedők, szökevények és kalandorok áthaladnak rajta. Ma is szemtanúja sok ember nyomor és a háború előli menekülésének, ahogy néha messziről érkező konténerekbe vagy teherautók alá rejtőznek. Nehéz utazások ezek, melyek orvosok karjaiban végződnek, akik az éhezéstől és szomjúságtól legyengült, súlyos állapotban lévő emberekre lelnek. Az egyik ilyen ember egy 29 éves afgán lakos volt, akit borzalmas állapotban találtak egy kompon, miután vélhetően Pátrában hajóra szállt. 

Ancona kikötője megszámlálhatatlan történetnek és életnek volt szemtanúja. A Faro sul Porto csoport által szerkesztett nemrégiben megjelent könyv, az il Porto visszaköveti a nemrég a kikötő köré épített drótháló történetét. A hálót a Görögországból érkező kompokon bujkáló afgánok, irániak, pakisztániak miatt létesítették,  de ez nem oldja meg a háborúk elől menekülők problémáit, akiknek joga lenne menedékjogot kérni.

Mégis Ancona kikötője, ahol évi több mint egymillió utas halad át, és az egyik legforgalmasabb kikötő az adriai teherforgalomban, egy olyan hely, mely joggal mesélhet az utazás, a menekülés, az indulás és az érkezés történeteiről, melyek az emberi történelem részei. 

Ancona élete már akkor összekapcsolódott a kikötőjével, amikor a dórok letelepedtek Kr.e. 387-ben. Ez pedig annak a természetes bejáratnak köszönhető, amelyben ők is meglátták a lehetőséget. Ancona a kikötőjének köszönheti saját nevét is, hiszen görögül az Ankon szó „könyököt” jelent, ami a hajók természetes menedékének alakjára utal.

Görögök és a rómaiak is éltek itt. Traianus császár megnövelte a kikötőt, melyre az anconai Traianus diadalíve emlékeztet minket. A diadalív építésze, Apollodorus, aki Damaszkuszból, Szíriából érkezett, épp úgy, mint a ma menekülők többsége.

A hálók azonban nem állítják meg a történelmet, nem szüntetik meg a konfrontációkat és a találkozásokat sem. Mint a szaracének támadása a tenger felől a 9. században, akik kirabolták a várost, vagy éppen Assisi Szent Ferenc távozása, aki 1219-ben a keresztes háborúk közepette Egyiptomba indult Anconából.

Ancona kikötője soha nem hagyta abba az emberek, az áruk, a különböző nyelvek és kultúrák fogadását. Még a világkonfliktusok, az első és a második világháború alatt sem, a bombázások és katonai támadások során sem, amikor kifelé katonákkal, visszafelé menekültekkel és sebesültekkel teli hajók érkeztek. 1914-ben a kikötő majdnem megsemmisült a háborúban. A kikötő épp ezért ismeri a háborút, a menekülést és a félelmet.

1992 nyarán Monsignor Tonino Bello békemenetet kezdeményezett a boszniai békéért és igazságért. A volt Jugoszlávia, mely Anconával évek óta turistákat és árukat cserélt, háborúba sodródott. Az „Áldott Békeépítők” szervezete, több hónap előkészület után, 500 pacifistát hozott össze, akik 1992. december 6-án elindulnak Anconából, hogy december 10-én, az Emberi Jogok Nemzetközi Napjára a kilenc hónapja ostrom alatt álló Szarajevóba érkezzenek. Annak ellenére, hogy az olasz kormány nyomást gyakorolt az akció ellen, végül 8 különböző ország 496, 18 és 72 év közötti állampolgára hagyta el Anconát és hozott gyógyszert, ételt és a békeüzenetüket.

Ma, épp mint régen, Ancona kikötője ugyanott áll és várja, hogy a hálók utat engedjenek a hidaknak, hogy a határ ismét a történetek találkozópontja lehessen, és soha többé ne fordítson hátat mások fájdalmának.

Írta: Christian Elia

http://www.snapshotsfromtheborders.eu/ancona-the-port-of-history/