Ez egy egyszerű tény, egy kijelentő mondatban összefoglalva. Azonban, az talán ebből is sejthető, nem nyaraláson veszek részt. Először is mert Magyarország Külügyminisztériuma nem javasolja a térségbe való utazást, másodszor pedig a Cromo Alapítvánnyal, és 13 országgal, immáron több mint három éve dolgozunk együtt egy európai uniós pályázatban, mely a migráció okait kutatja, hiszen alapvetően az a cél, hogy az emberek ne hagyjak el szülőföldjüket, illetve azokat a javaslatokat gyűjti össze, ahogyan ahogyan a válságban érintett országok kezelni próbálják a problémát. Rajtam kívül két bolgár barátom vállalta az utazást, Vesna és Ivaylo, így hárman képviseljük a projektet Ugandában. Ez tehát egy tanulmányút, melynek tapasztalatait megosztom az olvasóval. Alapvetően Ugandába utazni nem csak kihívás, de jelentős előkészületekkel jár. A vízum megszerzéséhez alapfeltétel a sárgaláz elleni oltás megléte, melyről a WHO által kibocsátott, angol-francia-arab nyelvű kis sárga könyv tanúskodik. Közép-Afrika országaiban persze nem attól félnek, hogy én megfertőződöm, hanem attól, hogy behurcolom az országba a fertőzést, ami némiképpen elgondolkodtató. Ezen felül van még jó pár javasolt oltás, melyekből én csak azokat vettem fel, melyek potenciálisan veszélyt jelentenek, Ilyen a hepatitisz, illetve a hastífusz. Uganda erősen érintett a covid által, így semmit sem jelent az, hogy oltott vagyok, a beutazás előtt 72 órán belüli negatív tesztet is magammal kellett hozni. Ugyancsak magas rizikója van a maláriának, így mindenképpen javasolt a malária elleni gyógyszer kiváltása, illetve a szúnyogok elleni riasztószerek használata. A vízumot online kell megigényelni, egy nyomtatvány kitöltésével, melyben nem csak arra kell válaszolni, hogy büntetett előéletű vagyok-e, de a családi állapotomról, mentális betegségemről, valamint arról a tényről is nyilatkoznom kell, hogy deportáltak-e már valaha. Beutazáskor az útlevél, a PCR-teszt ellenőrzése után a Bevándorlási Hivatal tisztjei elkészítik a vízumot, amit végül beragasztanak az útlevélbe. Ez nem rövid eljárás, pláne, hogy mindenkivel megteszik, aki az országba beutazik, így kellemes időt töltöttünk az entebbe-i reptéren, közel 24 óra utazás után, miközben már egy óra technikai megállót is tartottunk Ruandában. Vendéglátónk, kísérőnk Katharina nagyon kedvesen és előrelátóan gondoskodott arról, hogy egy megbízható sofőr várjon bennünket a reptéren, mert Ugandában nem javasolt a fővároson kívül bármivel is utazni. Különösen igaz ez éjszaka, amikor még Kampalában is magas kockázattal jár kimenni az utcára. Sofőrünk, Moses, megkapta a fotóinkat, ahogyan mi is az övét, azonban éjfél után, fáradtan, a reptér előtt nagyjából negyven Moses állt táblákkal a kezében, szóval mondhatni kissé elveszettnek éreztük magunkat. Ám Moses, aki persze az életben kicsit másként nézett ki, mint a fotón, egy idő után felismert bennünket és a telefonjával a kezében hadonászva, melyben ott voltak a fotóink, lelkesen bizonygatta, hogy ő bizony értünk jött. Ezt egy bő fél órás utazás követte a fővárosba, ami idő alatt négy rendőri ellenőrzésen estünk át, majd megérkeztünk a szállásunkra. Moses pontosan betartotta Katharina kérését: menj el értük a reptérre és hozd el őket ide. Hajnali egykor Moses odavitt Katharina apartmanja elé, majd felébresztette azzal, hogy meghozott bennünket. Így végre Katharinával is találkoztunk személyesen. Egyikünk sem így képzelte el, de a lényeg, hogy megtörtént. Az első napi kihívás teljesítve.

Entebbe, repülőtér