Falra nem hányt borsó

 Minden tréner álma, hogy amit magyaráz, demonstrál, prezentál, és orrával elciteráz, annak legyen valami foganatja. Na, eljött ez a pillanat. Idén júniusban itt voltak az ukrán hallgatóink, négy napig toltuk az állampolgári tanács módszert Beával, Gáborral. Adtuk a kommunikációt, facilitálást minden hullámhosszon, és mivel a résztvevőink nem beszélnek angolul, mi pedig hárman annyi orosztudást tudtunk összeadni, hogy elvigyük őket vásárolni, és ott kézzel-lábbal segítsünk, de arra már nem futotta, hogy a mosdóban a széles mosolygáson kívül beszélgetést is kezdeményezzünk. 

Szóval ott tartok, hogy az egész fejlesztési munka még meg volt spékelve tolmácsolással, azaz fele annyi idő volt így pont a képzésre, mert mindent kétszer mondott el mindenki, és a résztvevők millió igazi kérdést tettek fel, hogy mindent megtanuljanak, hazajöttek, és szó szerint megcsinálták, amit javasoltunk. Hát nem király??? Mindezt egy hónappal korábbi határidőre, mint megállapodtunk róla. Most erre mit mondjak? Annyit biztosan, hogy az ukránokról innentől kezdve nem a lesötétített autók fognak eszembe jutni, hanem ők, a mi csoportunk :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyakoroljuk.blog.hu/api/trackback/id/tr773367013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orybea 2011.11.10. 14:31:39

De jó ezt olvasni! :)))

Cromo Alapítvány #közösségszervezőerő

Helyi demokrácia, és állampolgári részvétel a gyakorlatban. Kicsi optimizmus, némi megelőlegezett bizalom mindannyiunk részéről, néhány egyszerű módszer, és működik! A Cromo Alapítványról bővebben: cromoalapitvany.hu

A Cromo A Facebook-on

Címkék

#actnow (2) #aktív állampolgár (1) #clarinet (3) #DEARprojects (25) #demokrácia (1) #kepekavegekrol (6) active citizenship (1) actnow (2) aktív állampolgárság (3) áldozattá válás (1) állampolgári tanács (8) állampolgárság (1) amif (37) anyaklub (2) AR (4) bemutatkozás (2) bevándorlók (1) bűnmegelőzés (1) cardiff (1) citizenship (1) civil (1) civilszektor (1) civilszervezet (1) clarinet (36) clarinetproject (37) covid (3) crestart (1) cromo sztori (2) demokrácai (1) demokrácia (11) digitális kompetencia (1) együttműködés (13) előítélet (11) érdekképviselet (1) értelmi fogyatékosok (3) facilitálás (2) fenntartható (1) fiatalok (5) fogyatékkal élők (1) forint (1) határmenti történetek (10) kampány (17) kepekavegekrol (22) kezdeményezés (2) klímaváltozás (4) klímavédelem (4) kőkemény (1) kommunikáció (7) közösség (43) közösségfejlesztés (37) kulcskompetencia (1) kultúra (16) kulturális válság (1) lampedusa (1) local democracy (1) london (1) menekült (19) millenniumi célok (1) minőségfejlesztés (1) mitoszirtok (3) munkanélküliség (4) nemzetközi (1) nemzetközi tréning (2) nyilvánosság (2) önkormányzat (24) önkormányzatok (28) önsegítő csoport (3) pályázat (17) partnerség (2) power and people (1) project (20) projekttalálkozó (2) részvétel (4) roma (5) snapshotsfromtheborders (28) storytelling (1) svájc (1) szegénység (5) szervezetfejlesztés (2) szolidaritás (2) szuggesztív (1) születésnap (2) tanulási nehézség (1) tréning (12) trening változás szegénység (1) ukrajna (3) útinapló (5) vízimentés (1) youthmythbusters (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása