1992-ben kezdtem el tréningezni. Az első témáim egyike a pályázatírás volt. Akkoriban nagyon fejletlen volt még a pályáztatás, és nem voltak hivatásos pályázatírók. Magam tapasztalataiból, és valami minimális nemzetközi tréningből raktam össze a tematikát, a kis segédanyagot. Emlékszem, hogy volt olyan helyszín, ahol a tornateremben, tornaruhában vártak a helyi civilek, mert, hogy ugye tréningről volt szó, kiskezicsókolom.

Akkor minden percben civil szervezetek alakultak a legkülönfélébb témákban, ügyekre. Mindenki nyomta, pályázott, szervezte, hirdette, nagyon izgalmas volt ebben részt venni, és nagyon szerény tudásunk tárházából másoknak is átadni. Emlékszem, hogy Anikóval jártuk a vidéket, mindig volt nálunk filctoll, csomagolópapír és cellux (akkor még nem volt flipcsárt, blútek és míting), és ahol valami unalmas konferenciára, megbeszélésre bukkantunk, már tettük is fel a kezünket, és javasoltuk, hogy nem hagynánk-e abba ezt a meddő fecsegést, és helyette tologassuk ide meg oda a székeket, és alakítsunk kiscsoportokat. Az emberek egy része élvezte, mások, mint a hülyékre, úgy néztek ránk. Drága Tóth Jóska (Miskolc, szocszektor) ilyenkor mindig felkiáltott, hogy ”… jaj, itt vannak a csomagolópapíros lányok”.
Emlékszel, Anikó?

Miért írom meg ezt most?

Mert ma tartottam egy képzést, és újra 22 évesnek éreztem magam. Igen, még mindig kell az alapismeret, igen, még mindig nem egyértelmű, hogy aki civil szervezetet alakít, az társadalmi vállalkozóvá válik, és rá is a piac törvényei érvényesek; az adományozók, a pályázatok, az ügyfelek piacairól beszélek. Ezek a kifejezések, hogy „nonprofit”, meg „civil” nagyon megtévesztőek. Úgy tűnik, mintha ebben a szektorban nem kéne precízen tervezni, előre költségvetni, erőforrásokkal gazdálkodni, pedig meg kell tanulni a cash flow-t, a kockázatelemzést, megtanulni maximum 1000 karakterben megírni az adott célcsoport legszorongatóbb élethelyzeteit, indikátorokat felállítani, bemenetekről (input) és kimenetekről (output) gondolkodni.

A mai csoportom nagyon értette, hogy ha a romák integrálódását akarják roma szervezetként segíteni, akkor ezeket meg kell tanulni. És vállalkozóvá kell válni, azzal a különbséggel, hogy év végén nincs osztalék. És teszik ezt úgy, hogy néhányuknak az alapvető szükségletei is kielégítetlenek, fűtetlen helyen, éhezés mellett hagyományt őrizni, drogot preventálni, lássuk be kemény dolog.
Közben eltelt húsz év, mert már 2012-t írunk…