Kelet-és Dél-Európában reggelente nagyon régóta ugyanazokkal a megszokott kifejezésekkel köszöntik egymást az emberek. Azonban a mai nap kezdeténél Felsőörsön az volt különleges, hogy ezeket a köszöntéseket sokan nem saját nyelvükön, hanem társukén mondták, így gondoskodva egy jobb reggeli hangulatról a hosszúra nyúló előző esti interkulturális estet követően.
Az előző est kiértékelése formális és informális keretek között persze nem maradhatott el a délelőtt folyamán. A rengeteg dicsérő, pozitív visszajelzés mellett többen fogalmaztak meg olyan őszintén kritikát, amely a tréning egy hetes időtartamára is kedvezően hathat a közösségre. Érdekes volt, hogy miközben az önsegítő csoportokról tanulunk, egy hétre összegyűlt közösségünk esetében is nagyon gyakran reflektálunk a csoport működésével, személyek közötti konfliktusokkal kapcsolatos kérdésekre.
Délelőttünk témája a „vezetési stílusok” voltak, amiket gyakorlati, saját élményt nyújtó feladatokon keresztül is igyekeztünk megérteni. Egyik ilyen gyakorlatnál a résztvevők párokban álltak és miközben az egyikük szemét bekötötték, a másik háromféle (autokratikus, demokratikus és „laissez faire”) vezetési stílussal irányította kiszolgáltatottabb társa mozgását. Eközben a „bátrabb” párok elmerészkedtek a közeli patak közelébe is, a „demokratikus vezetők” által irányított bekötött szemű résztvevők pedig majdnem egy kész röplabda bajnokságot rendeztek.
A délelőtt témájához szervesen kapcsolódó kísérleti példaként az egyik magyar résztvevőn keresztül szóba jött Mérei Ferenc klasszikus kísérlete is a vezetési stílusokról. A kísérletet a külföldről érkezők többsége nem ismerte, így gondolkodhattak azon, hogy melyik vezetési stílus milyen hatást váltott ki a gyermekekből. A nap közepén lankadni kezdő figyelem ettől a példától újra élénkké vált, így újonnan szerzett saját élményű tapasztalataikkal is gazdagodva vágunk neki további izgalmas feladatokkal kecsegtető délutánunknak.
Képen: Röplabda demokratikus vezetési stílussal
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.