Reggel kilenc óra, reggeli elpakolva, Beával és Beussal ülünk a délelőtti képzés blokkok helyszínén, senki más rajtunk kívül az egész teremben. Rövidesen bejön Eszter és Janina. Később Gábor jön telefonálva, majd megy kinn egy-két kört, leteszi a telefont és közénk jön a foghíjasnak sem mondható oktatási terünkbe. Közösen észrevételezzük, hogy ketten vannak jelen a 19 résztvevőből, majd Gábor megszólal: „valamire készülnek kinn, mert láttam ott gyülekeznek”. Persze, mi ártatlanul érdeklődünk erről, míg kiküldjük az időben megérkező lányokat megkeresni a „későket”. Így lehetett az, hogy miután a késők együtt megérkeztek, a jól ismert születésnapi köszöntő dallamra hétféle nyelvű változattal elénekelve kezdtük napunkat. ISTEN ÉLTESSEN, GÁBOR!
A délelőtt egyik fő témája – a tranzakció analízis többeknek teljesen új volt. A megértést nagyban könnyítette, hogy a szükséges szerepeket (felnőtt, gyermek, szülő) egy mini-színjátékban előadhatták. Ismét egy résztvevő által hozott játékkal „melegítettünk” a nap hátralevő részére, ami a szuggesszív kommunikáció témáját tartogatta. Ehhez is csináltunk mini-színdarabokat, amit átbeszélhettünk utána. Ezen a napon valaki a figyelem teljes hallgatásban érezte jól magát, valaki pedig azzal, hogy sokat közbeszólhatott, aktív részese lehetett a diskurzusnak.
Alsóörsön a nagy melegben vízimentők vártak minket egy demonstrációval, amivel a szuggesszív kommunikációt is bemutatták nekünk. A végén volt lehetőség kérdezni tőlük. A feltett kérdések számából ítélve is nagy érdeklődéssel fogadták résztvevőink a vizimentőket.
Estére egy helyi néptánccsoport érkezett, akik bemutatták nekünk táncaikat és mellette tanítottak néhány táncot. Csárdást, verbunkot, moldvai körtáncot jártak olaszok, észtek, lettek, lengyelek, litvánok, szlovákok, a portugál srác és mi magyarok. Mindenki nagyon élvezte, már az első tánc után sor állt a vizes tartály előtt, és izzadt volt mindenki. A közös tánc után jó kedvvel indult neki mindenki az estének, amire majd tréningünk utolsó napja virrad.
Képen: Táncos csapatunk
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.