Én minden üzleti úton vonzom az abszurd helyzeteket. Amikor turista vagyok, nincs semmi, amikor valami melóügyben járok valahol, akkor akad egy pár: tartóztattak már le műkincsrablási kísérletért, utaztam a vízumom nélkül Afrikába, ahogy Washingtonban elhagytam néhány épületet, ott bombariadó volt, Zimbabweban elveszett a csomagom és két napig egy amerikai kolléga fehér ingében feszítettem az afrikai hőségben, mert itthon a télből indultam, az egész csapatunkat kirabolták Londonban, hogy csak azokat, amik legfelül vannak.

2015 augusztusáig tart az a projektünk, amelyben olasz, walesi, finn és magyar értelmi fogyatékos fiatalok és velük dolgozó szakemberek együttműködésében a millenniumi célok érthető és átélhető tartalmairól oktatási segédanyagok és képzési program készül, magyar részről az ÉFOÉSZ és a Cromo alapítvány konyhájában.

Ennek kapcsán utaztunk Zsófival Cardiffba a kezdőrúgásra, hogy találkozzunk a partnerekkel és megbeszéljük, hogy mik lesznek a mérföldkövek a projektben. A találkozóból mindent kihoztunk közösen, amit egy másfél napos intenzív, Excel táblázatokkal, GANTT diagramokkal, pályázati anyag böngészésével és megállapodások özönével kihozhattunk. A finnek nagyon édesek, az olaszok nagyon nekünk valók, a walesiek nagyon pontosak és jó vendéglátók, magyar partnerünk, az ÉFOÉSZ pedig – partnerben ritka az ilyen – megbízik bennük, tudunk együtt dolgozni, szóval minden jól indul.

Az utazás azért kalandos volt. Aki ismeri Zsófit és engem, az megérti, hogy két ilyen pörgős nővel mit kellett átélnie a projektpartnereknek. Szerintünk, ha kettőnk alapján rajzolnák meg a magyar nők sztereotípiáját, akkor azt mondanák, hogy a magyar nők valami nagyon erőset szívnak, és állandóan kérdeznek, amíg az egyik kérdez, addig a másik böngészi a papírokat, hogy mi lehetne még kérdezni.

A négy napot végigdumáltuk és végigröhögcséltük Zsófival, repülőn, utcán, metrón, buszon, vonaton, mindenhol. A Cardiffba tartó buszutazást is végigdumáltuk (cca 3 és fél óra), beszéltünk politikáról, találgattuk egy fűszer nevét, ami nem jutott eszünkbe, dumáltunk jóképű színészekről, ami eszünkbe jutott. Cardiff előtt 15 kilométerrel sofőrünk olyan erővel húzta be a kéziféket, hogy utána majd egy órán keresztül nem bírta kiengedni, ezért ott még ráhúztunk a buszban 51 percet a szövegeléssel. Az előttünk ülő pasi nem bírta cérnával, feltérdelt, és ékes magyar nyelven közölte: - Te nagyon naiv vagy a politikával kapcsolatban, a fűszer neve szerintem bazsalikom, a pasi neve nekem se jut eszembe, de egyáltalán HOGYAN LEHET ENNYIT BESZÉLNI???

Miskolcról buszozott a jóember Cardiffba egy veterán Jaguárért, amit előre kifizetett, és vissza meg ő vezeti majd, miért, ő nooormális???

Cardiffban 12 fok volt, eső és óriási szél. Zsófinál volt egy Googleból kinyomtatott térkép a szállásról, alig utcanevekkel, és mivel mindketten a pasijainkra szoktuk bízni a tájékozódást, a viharos szélben napokig frankón forgattuk a térképet ide-oda, hogy végül megérkezzünk.

Cardiff nagyon édes város, csak sajnos, keveset láttunk belőle az állandó süvifuvi miatt, tekertünk is vissza Londonba, ahogy a megbeszélés véget ért.

Londoni szállásunkat indiaiak vezették, és szemben egy fantasztikus indiai étterem volt, viszont a szállás értékéből sokat levont, hogy fürdés közben elment a víz, és az előző estéről megmaradt Evianos ásványvízzel kellett valahogy magamról leszednem a szappanhabot.

London a szörvisz városa, ez egyértelmű. Nem hittünk a szemünknek, amikor a Victoria pályaudvaron egy baromi vonzó fiatal öltönyös kalapos fazon kedvesen érdeklődött, hogy mit keresünk, hogy segítsen – le is paparazziztam, mert nekem ez mindig akkora élmény. Mármint nem a kalapos fazon, hanem a szörvisz.

A buszjegyünket kártyával vettem meg, de előtte fel kellett hívnom az irodavezetőnket, mert nem emlékeztem a PIN-kódra. A szenvtelen arcú, nagyon angol pénztáros – miután sikerült beütnöm a megfelelő kódot- tipikus angol faarccal közölte, „most már nyugodtan lélegezhet, hölgyem”. Zsófit visszafelé a repülőn szó szerint tetőtől talpig átvizsgáltak, mert az övét nem húzta ki a nadrágjából, miközben olyan arcú emberek húztak el mellette vizsgálat nélkül, akikkel azért nem szeretnék összefutni egy sötét sikátorban. Még egy személyi igazolványt is sikerült elveszítenünk negyed órára a gép indulása előtt, de végül is minden rendben volt. Abszurd hangulatú utazásunk vasárnap hajnal fél 3-as felkeléssel kezdődött, és szerda éjjel fél 3-as hazaérkezéssel végződött.

Tanulságok: 1. Csak olyan emberrel szabad útra kelni, akivel az utazáspara és a kényelmetlen jelenségek okozta stressz ugyanúgy nevetőgörcsöket okoz. 2. Ha két olyan csaj kel együtt útra, akik nem szoktak tájékozódni, sebaj. 3. A millenniumi célokat nemcsak az értelmi fogyatékos emberek nem ismerik, hanem 10 magyarból talán 1, úgyhogy több lesz a melónk, mint gondoltuk. És végül: 4. mindenütt jó.