Rengeteg használjuk ezt a szót, partnerség. Rögtön utána megállapítjuk, hogy mi, magyarok, nehezen tudunk együttműködni. Dögöljön meg a szomszéd tehene? Utáljuk vagy szeretjük-e e partnereinket? Egyedül nem akartunk vállalkozni ennek megválaszolására, inkább elvégeztünk egy kutatást a civil szektorban, hogy ki miként áll ehhez a kérdéshez, kinek milyen tapasztalatai vannak.

Mi itt az alapítványban gyakran érezzük azt, hogy az autópályán a forgalommal szemben haladunk. Sajnos, eléggé precízek vagyunk, botrányosan sokat aggódunk a határidőkön, sokat kattogunk a vállalásainkon és az ígéreteink betartásán. Nem azt állítom, hogy ezzel egyedül vagyunk az univerzumban, de ritka az a partner az elmúlt mondjuk 5 év távlatában, akivel bármikor bármiben kéz a kézben, örök szerelemben akármit tudnánk együtt csinálni.

Elmesélek nagyon jó és nagyon rossz példákat. Kezdem a rosszakkal.

Pályázat, persze, együttműködünk, aláírjuk, megcsináljuk, ígérjük, tesszük. Aztán néma csend. Sok lécci, lécci, kedves hangú levelek, semmi válasz. Telefonálgatás, könyörgés, ígéretek, aztán néma csönd. A projektvezetőnk mindig másik telefonról hívja a partnert, hogy ki ne nyomja már az örök szerelem az ismert telefonszámot, aztán ezek is sorra bebuknak, de addig is persze, persze, lécci, lécci, majd néma csönd. Helyszínen rengeteg kamuzás, kevés résztvevő, sőt az egészből a „valahogy tudjuk le” hozzáállás. De össze vagyunk kötve, egy mászókötélen mászunk, nem lehet őket levágni magunk alól, vagy magunk fölül, tehát maradunk a kényszerházasságban.

Jó példám is van az elmúlt öt évből. Ismeretlenül, telefonon megbeszélt együttműködés, aláírt szándéknyilatkozat, majd személyes találkozás, nagy egymásra találás, kölcsönös tisztelet, egymás idejének és idegeinek szem előtt tartása.

Min múlik mindez? Hogy lehet elkerülni a hajtépést, a megőrülést, az idegbajt?

A kutatásból és a belőle írott Partnerségi Kézikönyvünkből kiderül mindez.

Jó böngészést, és ha már egy szervezet kipipálja ellenőrző listáján a jó tanácsok egy részét, és megmenekül a fent vázolt agybajtól, már hasznára tudtunk lenni a civil szektornak.

További jó partnerkedést kívánunk.