Vannak sorok, melyeknek el kell mesélniük egy történetet. Vannak helyek, melyek nem akarnak elhallgatni. Az egyik ilyen hely a Bosznia Hercegovinában található Mostar. Egy város, amelynek van egy az egész világ számára fontos szimbolikus helye: egy híd, a Stari Most, a „Régi híd” (vagy „Öreg híd”).

A volt Jugoszlávia 90-es évekbeli háborúja során rombolta le egy gránát, pontosan 1993. november 9-én. Mára újra áll, hogy a várost kettéosztó Neretva folyó két partját összetartsa, ahogyan azt mindig is tette az Oszmán birodalom ideje óta. Egy korszak és az együttélés szemtanújaként épp ez volt a szerepe, hogy végezzen magával.

A tegnap háborúja és a ma politikája között azonban van egy hely Mostarban, ahol nem rombolást, hanem folytonosságot és fejlődést találunk. Egy megfoghatatlan mégis fizikailag létező híd: az OKC Abrašević ifjúsági kulturális központ.

Kosta Abraševićről, a 19. század végi költőről kapta a nevét, aki Macedóniában, Ohridban született egy kereskedői családban, és korának forradalmára volt. Az épület 1926 óta létezik, mióta az Abraševići Dolgozók Kulturális és Művészeti Társaságát megalapították egy „Taverna Europa” nevű házban, a Kujendžiluki híd bejáratánál Mostarban, közel a leghíresebb hídhoz.

 Az alapítók ezt az épületet a „a dolgozók otthonának” nevezték el, mivel munkahelyként funkcionált. Úgy tűnik, a történelemnek e falakkal célja volt. Már abban az időben az Abrašević központ alapvető szerepet játszott Mostar kulturális életében.

Egy találkozó hely volt munkáscsaládok és polgári fiatalok számára, éppúgy, mint a mahala, azaz az elővárosi települések gyermekei számára, akik vidékről érkeztek a központba, hogy zenét tanuljanak. A második világháború náci megszállása alatt a központ bár zárva volt, de a szelleme kitartott, míg a háború után újjászülethetett volna, azonban Mostarban, a 90-es években egy újabb háború következett, ezúttal határokon belül.

Amikor Bosznia-Hercegovinában véget ért a háború 1995-ben, egyetlen város sem lett kettészakítva úgy Jugoszláviában, mint Mostar. A központ közvetlenül a fő sérülésnél található, a folyó mentén lévő városközpont a harcok során lerombolódott és a senki földjévé vált. A háború megváltoztatta a város térképét, és elválasztotta az embereket. Nagyon kevés olyan hely maradt fenn, amely mindenkihez egyenlően szólt, és, ahol a lakosok minden további megkötés nélkül érezhették magukat mostari lakosnak. A központ egy volt közülük.

Egy csoport fiatal feltűri az ingujját és az üresen álló épületet megtölti élettel, a város fiataljainak javaslatait meghallgatva: vers és zene, könyvek és színház, információ és kultúra. Mindez egyszerre, egy olyan városban, ahol sok minden megosztott, az iskoláktól a sportig, egy erős üzenetet közvetítve, ami a jövőről szól, nem pedig a múltról. Egy fesztivállal indult, majd az évek múltán egy állandó kulturális központtá vált. Ideiglenesen működött, míg 2008-ban a központ az épület tulajdonosa nem lett, mely kezdetben csak szimbolikusan létezett, dokumentumok nélkül. A kulturális központ közvetlen örökségét, amely az 1920-as évektől két háborút is túlélt és még mindig él, végül méltó módon elismerték. Hogy elmesélhesse a tegnap és a ma háborúinak, menekültjeinek történetét, és fennmaradhasson a találkozások és a tisztelet kultúrájának otthonaként.

Írta: Christian Elia 

Forrás: http://www.snapshotsfromtheborders.eu/the-bridge-of-culture-the-okc-abrasevic-centre-in-mostar/