2018-ban kezdődött el európai uniós támogatással a Snapshots from the Borders projekt, melyben a modern kor legnagyobb kihívása, az emberek tömeges elvándorlása által leginkább érintett 13 ország 30 önkormányzata, civil szervezete kezdett el azon dolgozni, hogy ennek hátterét feltárja, a jó gyakorlatok megosztása által pedig megvalósítható megoldásokat találjon az ebből fakadó kihívások kezelésére. A program záró akkordjaként vettem részt a konzorciumvezető Lampedusa önkormányzat meghívására a projekt zárókonferenciáján.

Nosztalgia és erős érzelmi feldobottság. Ezeket éreztem, amikor útra keltem Budapestről. Ugyan csak négy éve volt, amikor a projektnyitón itt voltunk a programban résztvevő partnereinkkel, Ildikóval és Zsófival, a budapesti Cromo Alapítványtól, de élénken él bennem Lampedusa, és akkori utazásom története, ami mondhatni szokásosan, de kalandosra sikerült.

Na de néhány szó Lampedusáról. Lampedusa egy aprócska sziget a Földközi-tengeren, mely bár Olaszországhoz tartozik, mégis alig több mint 100 km-re fekszik Tunéziától, miközben Szicíliától több mint 200 km választja el. A sziget csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, még akkor is, ha a területe legnagyobb része sivár, köves. Nemzetközileg ismertté mégsem szépsége miatt vált, hanem amiatt, hogy a 2000-es évektől az Olaszországba tartó bevándorlás elsődleges célpontjává vált.

Nos, nyilvánvalóan ezért is vált Lampedusa a projekt vezetőjévé, és emiatt utaztunk mi is 2018-ban a projektnyitó rendezvényre a szigetre.

És most tekintsünk el attól a ma már szinte a jótékony feledés homályába merülő résztől, hogy 2018-ban a palermo-i repülőtéren derült ki, hogy letiltották a repülőjegyem, hogy mire estére új jegyem lett, addigra lezárult a boarding és egy zárt kapun áttörve futottunk a kifutópálya felé a cromo-s lányokkal, nyomunkban a reptéri dolgozókkal, hogy mi a fenét keresünk mi ott kint, hogy aztán külön visszajött értünk a busz, majd éjszaka a lampedusa-i reptéren csak értem nem jött senki, míg végül egyedül ácsorogtam a bezárt reptér előtt, mire elvitt valaki a szállodába, akiről a mai napig nem tudjuk, ki volt, mert valójában tényleg nem küldtek értem senkit, és persze a hazafelé szóló jegyeim sem voltak érvényesek… Szóval tekintsünk el mindettől. Lampedusába az ember első látásra bele tud szeretni. Gyönyörű kis sziget, csodálatos növényvilággal. Rengeteg ismerős növénnyel. Csak éppen ezek nem anyukám cserepeiben vannak, hanem fa méretben nőnek, mint például a ficus benjamina vagy az elastica, de még a fügekaktusz is emberméretű. Elsőre eléggé meglepődik az ember. A sziget egy része nemzeti park, a szigethez tartozó aprócska Nyulak szigete is az, ami igazán lenyűgöző látványt nyújt a partról.

Ezek után talán érthető, ha nagyon boldog voltam, hogy újra ellátogathattam Lampedusára.

Az utazásom semmi rendkívülit nem hozott idén számomra, hacsak azt nem, hogy nem vittem magammal maszkot és Olaszországban előírás a maszk viselése zárt térben, így a repülőjáratokon is. Szerencsére az egyik steward adott nekem egy papírmaszkot a saját készletéből, szóval ezt az aprócska közjátékot el is felejthetjük.

A lampedusai program apropóját viszont nem csak az adta, hogy a projekt lezárult, hanem az is, hogy a sziget gyermekei elnyerték a Béke Nagykövete címet, így a programzárás egybeesett az Isola di Pace, a Béke Szigete rendezvénysorozattal. A rendezvényre való tekintettel az olasz Képviselőház elnöke, Roberto Fico is a szigetre látogatott. Fontos eseménye volt a rendezvénysorozat fő napjának az a pillanat, amikor az elnök Lampedusa polgármesterével Toto Martellóval egy hadihajó fedélzetéről koszorút dobtak a tengerbe azon a helyen, ahol 2013-ban elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó. 366 ember, férfiak, nők és gyermekek vesztek oda a tengerben. A megemlékezésen a partiőrség, a pénzügyőrség és a rendőrség hajóinak gyűrűjében magam is részt vehettem a projekt képviseletében, azon az egy szem halászhajón, ahol a média képviselői kaptak helyet. Hát, nem tudom, ki hogy van vele, de én az a fajta ember vagyok, aki gyermekkorában egy 30 km-es buszos utazást is csak Daedalon-nal bírtam ki. Szóval nem részletezném, milyen élmény volt egy halászhajón hánykolódni a szokatlanul viharos tengeren, ami még a hadihajókat is szinte tehetetlen papírcsónakként dobálta. Elég legyen annyi, hogy az egyik TV-stáb kameramann-ja is csak úgy úszta meg a tengerbe hullást, hogy a nyakamba kapaszkodott bele esés közben.

A megemlékezés után került sor a projekt zárókonferenciájára az elnök részvételével. Már maga a konferencia helyszíne is szimbolikus volt. A sziget legfontosabb szentélye, a Santuario di Nostra Signora di Lampedusa, azaz a Lampedusai Mi Asszonyunk Szentély nagyon fontos szerepet töltött be a sziget történelme során. A szentély barlangjaiban rejtőztek el a helyiek háborúk idején, a kalózok támadása elől, de a barlangok a szigetre sodródott menekülteknek is mindig otthont adtak. A legenda szerint egy remete élt itt, aki a keresztényeknek keresztény, a muzulmánoknak pedig muzulmán rítus szerint tartott istentiszteleteket. Emiatt a hely a békés együttélés szimbólumává is vált. A konferencián a Képviselőház elnöke mellett a délolasz települések polgármesterei, egyházi vezetők, valamint külföldi települések polgármesterei, küldöttei szólaltak fel élőben, vagy skype-os kivetítőn keresztül.

A rendezvény utolsó napján került sor a békefutásra, amire a lelkes amatőrök, a sziget iskolásai, lakosai mellett ismert olasz atléták is beneveztek, ezzel is emelve a rendezvény fényét.

Lampedusa tényleg a béke szigete. Nem csak politikai, kulturális értelemben, de már csak újra ott lenni is szívet melengető élmény volt.

www.isoladipace.it

Konferencia 

Lampedusa legmagasabb pontja. 70 méter mélység

Lampedusa kikötője

Roberto Fico a Képviselőház elnöke a megemlékezésen.

Konferencia

A konferencia helyszíne, a Lampedusai Mi Asszonyunk Szentély

A 2013.október 3-án vízbefulladt 366 áldozat neve az emlékművön. 

Egy alkotás a helytörténeti múzeumban

Nyulak szigete. Rabbit beach, Lampedusa egyik legszebb strandja.

Béke futás

Lampedusa világítótornya, Faro di Levante

#clarinetproject #snapshotsfromtheborders #kepekavegekrol #lampedusa #dearproject #amif