„Még ma is emlékszem a kislányra az indulásra készen álló buszok között. Meg volt rémülve, nem találta az anyukáját, segítettünk keresni. Sosem felejtem el a megkönnyebbülését, amikor végül meglett. Számomra nincsenek határok. Vannak persze politikai és jogi szempontok, de a szívemben nem érzem a határt, nekem nem létezik határ. Vannak őszinte emberek és rossz emberek, gazdagok és szegények, vannak rászorulók és olyanok, akik tudnak segíteni.”
Gavallér Istvánné a határ mellett született és ott nőtt fel. Kásád egy kis néhány százfős település, Magyarország legdélebbi pontja. Ma Gavallér Istvánné Kásád polgármestere, azon a határon, ami egyrészt fizikai - épp csak egy kőhajításnyira Horvátországtól - és egyben identitásbeli, hiszen ő maga is, mint sokan még a régióban, Magyarország horvát kisebbségéhez tartozik.
„Az, hogy Kásádon születtem, azt jelenti, hogy a határon születtem, ez a határról mesél. A trianoni békeszerződés idején, az első világháborút követően hirtelen sok család találta magát a határ különböző oldalán. A beremendi átkelő megnyitásáig a határ bizonyos szakaszain voltak, akiknek majdnem 50 kilométert is kellett utazni ahhoz, hogy ugyanannak a városnak az egyik végéből a másikba jussanak. Tudjuk, hogy a határ és a volt Jugoszlávia 1990-es évekbeli harcai sok menekültet hoztak hozzánk Horvátországból és más országokból”, meséli Kásád polgármestere. „Magyarországon őket testvéri szellemben fogadtuk, sokan itt is maradtak a régióban, több vegyes házasság is létrejött a horvát várossal, Torjánccal.”
Különösen a határokon, a történelem gyakran ismétlődik, igaz különböző módokon. Magyarország határán ez 2015-ben történt meg, amikor szír és afgán menekültek érkeztek a ma is úgy nevezett balkáni úton. Gavallérné ott van, pont, mint azelőtt, készen áll, hogy segítő kezet nyújtson. Azelőtt is, hogy Kásád polgármesterévé vált volna elkötelezett volt társadalmi kérdésekben, nehéz sorsú családokkal, gyerekekkel dolgozott.
Dolgozott például a határ menti, 400 lelket számláló Siklósnagyfaluval is, amely község a Snapshots From The Borders projekt egyik partnere is. „Dolgoztam a faluban is és a környező közösségekkel is. Sokan érkeztek, segítettünk nekik, ételt, italt adtunk nekik, gondoskodtunk róluk, segítettünk a fordítással, és különösen a legkiszolgáltatottabbakkal foglalkoztunk: a gyerekekkel, idősekkel, fogyatékkal élőkkel”- meséli Kásád polgármestere.
„Természetesen az 1990-es évekbeli eseményekhez képest más volt, de nem negatív érzések miatt. Az akkor érkező menekültek nagyon közel álltak a helyi közösséghez, mind hagyományaik, kultúrájuk, nyelvük és vallásuk terén. Az itteni emberek aggódtak, de sosem voltak ellenségesek. Sokszor hívták ugyan a rendőrséget, ha látták, hogy csoportok érkeznek gyalogosan, de csak attól való félelmükben, hogy milyen jogi következményei lennének, ha nem tennék. Sosem voltak ellenségesek, még a helyi ökomenikus egyház is igyekezett, ahogy mi is, hogy segítsük a szociális intézményeket, hogy segíthessünk ezeken az embereken” - mondta Gavallérné. „Végül is az itt élők is ismerik a határ kultúráját, mi magunk is sok évig kisebbségnek számítottunk. Magyarnak is és horvátnak is érzem magam, a határvárosokkal napi szintű, mély emberi és kulturális kapcsolatunk van, ismerjük a határt.”
A családokat itt amennyire lehetett segítették, majd Beremendre, vagy Magyarbólyba szállították őket busszal, ahol már van vonatállomás, hogy Budapestre mehessenek. „Most már nincs közvetlen kapcsolatunk. Csak akkor értesülünk arról, hogy valaki érkezett, amikor a rendőrségi központokból látunk valakit, de a menekültek közül már nem találkozunk senkivel - meséli Gavallér Istvánné - talán az ország más területein ez másként van, de itt mi alapvetően egy határtelepülés vagyunk, mindig szívesen fogadtunk mindenkit, akkor is, amikor ez a téma nem egyszerű, mert sok vitát szít.”
Minden vita ellenére azonban Gavallér Istvánné a határkultúra gyermeke marad. „Számunkra kiváltság volt az, hogy itt születtünk: két kultúra átfedésében, két nyelv ismeretével, egy kereskedelmi és turisztikai útvonalon, ez szerencse volt nekünk, és a határon túli szomszédainkkal ápolt kapcsolat egy nagyszerű kulturális és emberi örökségünk.”
Christian Elia
Forrás: http://www.snapshotsfromtheborders.eu/hungary-between-two-worlds/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.