„Édesanyám az Alpokból, Dél-Ausztriából származik, édesapám is az Alpokból, de Észak-Szlovéniából. Apám 1945-ben menekült Ausztriába a bátyjával, nagyapámmal és nagyanyámmal. A partizánok akkor már megölték két fivérét, melynek ő a búvóhelyéről szemtanúja is volt. Apám teljes családját besorozták a Szlovén Nemzeti Gárdához, ami a nácikkal működött együtt. Nagyapámat és apám bátyját a brit hadsereg visszaküldte Szlovéniába, ami elkerülhetetlen halálukat jelentette. A mai napig nem tudjuk, hol vannak földi maradványaik. Ez a trauma elkísérte apámat, aki végül Ausztriában maradt és menedékjogot kért. Édesanyja 1946-ban visszatért Szlovéniába és ott halt meg 1977-ben. Apám csak a temetésére ment Szlovéniába.”

Az ausztriai Traiskirchen önkormányzati képviselője, Norbert Ciperle számára tehát a határ, a migráció, a háborúk és menekülések egyben családi ügyet is jelentenek. 

„Családommal 1995-ben költöztem Traiskirchenbe: a lakás egy nagy menekülttábor közvetlen közelében volt. Akkoriban Bosznia-Hercegovinából és a balkán háborús övezetből voltak sokan a táborban. Most, hogy három gyermekünk már felnőtt, 2015-től befogadtunk egy afgán fiút a házunkba, aki most már Mexikóban él. Barátnőjének, az egyik diáknak köszönhetően talált munkát is. Itt az Afganisztánba történő deportálás veszélye fenyegette. És most, hogy a mexikói kormánynak is kifejezzük hálánkat, amiért Alinak jövőt biztosított, egy mexikói diáknak is otthont adunk.” - mondja vidáman Norbert.

Traiskirchen híres a boráról és arról, hogy ipari városból szolgáltató várossá alakult, mindenek felett azonban a társadalmi szinten ismert, egyesületeiről és támogató közösségéről. „A Covid-19 időszaka alatt zajlott közösségi támogató programok más közösségek számára is újítóak voltak - meséli Norbert -, és a migrációra is figyelemmel 2015-ben a Garten der Begenung (Találkozások kertje) is megalakult. Ez egy olyan történet, amint szinte sosem hallani. A menekültek által elvégzett munka eredményeképpen lehetőség van zöldség és gyümölcstermesztésre, amit a városban élő rászorulók kaphatnak meg. A közeli tábor menekültjei, az emberek a városból és a szomszédos közösségekből mind együtt dolgoznak a kertészetben. A termést a piacos napokon adományokért cserébe adják át a lakosságnak, amelyek nagy része a város Der Gute Laden nevű szociális piacára megy, ahol az anyagi nehézségekkel küzdő emberek nagyon kedvező áron vásárolhatják meg, amire szükségük van.”

A Traiskirchen-i menekülttábor nagy múltra tekint vissza. „Minden Ausztriában menedékjogot kérő embernek ide kell jönnie. A tábor története a világ történelmét meséli el: az 1950-es években Magyarországról, az 1960-as években Csehországból menekülőkön át az 1970-es években Chiléből, majd az 1980-as években Afganisztánból, az 1990-es években a balkáni válságokon keresztül a mai Szíriából, Afganisztánból, Irakból és Afrika országaiból menekülőkig. Az emberek nem mindig biztosak az életükben. Háborúk, környezeti katasztrófák, üldöztetés, az életük féltése és a kilátástalanság menekülésre kényszeríti az embereket - mondja Norbert -, és ezeknek az embereknek a történetei fájdalmasak. Abbas 16 éves, Afganisztánból érkezett. 2019-ben érkezett Ausztriába és még mindig nem született döntés a jövőjéről: ő ún. A4-Act. Az osztrák kormány kivárja, hogy nagykorú legyen, és akkor előfordulhat, hogy visszaküldik Görögországba, ahol legelőször EU nyilvántartásba vették. A döntés hiánya okán még Baden járást sem hagyhatja el. Ez már másfél éve tart, és Abbas egyre levertebb. Csak reménykedünk, hogy segíthetünk jövőt építeni számára, addig is egy orvos felügyeli.”

Ausztria is egy a több megállóhely közül a balkáni úton utazók számára. „2015-ben sok menekült érkezett Európába, ők saját országaikból származók közösségei közelében telepedtek le. Sok szír ment Németországba, sok afgán pedig Ausztriába. A menekültügyi statisztikák azt mutatják, hogy sok afgán menedékkérelmét elutasították, és ezért kénytelenek voltak bírósághoz fordulni, hogy érvényt szerezzenek jogaiknak. Ausztriában a fellebbezéssel támadott döntések ügyei gyakran évekig tartanak, ez idő alatt a menekültek kialakítanak egy életvitelt maguknak. Elkezdenek tanulni, dolgozni, megtanulni a nyelvet, egyesületekben munkálkodni, családot alapítani, gyermeket vállalni; belekezdenek egy életbe tele pozitív kilátásokkal. Az integrációs megállapodással jogalapot teremtettek arra, hogy ezek az emberek tartósan Ausztriában maradhassanak. Sajnos a bíróságok csak ritkán alkalmazzák ezt az integrációs megállapodást, annak ellenére, hogy az emberek már régen ennek a társadalomnak a részévé váltak. Ausztriában az elmúlt 30 évben úgy értelmezték a menedékjog kérdését, mint biztonsági kérdést és a menekülő embereket olyannak írták le, mint akik bűncselekményekkel gyanúsíthatóak. Még a baloldali politikusok esetében is előfordul, hogy nem tesznek különbséget. Ez a jelenség minden populista és jobboldali kormány esetében látható. Ezzel félelmet keltenek. Ezt a hozzáállást mindannyiunknak az igazsággal kell elhárítani. Minden menekülőnek van arca, neve, egy története és nem szabad a közvéleményben félelmet generálni.”

Norbert keményen dolgozik azért, hogy segítsen másokon és fellépjen a gyűlöletbeszéd ellen. Kimerítő munka, de neki megéri. „Amint mosolyt látok egy ember arcán, az olyan, mintha felkelne a nap, és ez rengeteg energiát ad ahhoz, hogy továbbra is a jó együttélést biztosítsam az itt élő emberek számára - mondja Norbert -, és így nem fáradok bele ebbe a munkába. Fel vagyok háborodva, mert az osztrák belügyminisztérium olyan gyerekeket toloncol ki, akik itt születtek és nőttek fel, akik ennek a közösségnek a részei. Olyan országba küldik vissza őket, amit nem ismernek, melynek nyelvét nem is értik. Az általános narratíva a menedékjogot bűncselekményekhez köti, de ez nem így van, ez egy alapvető, minden embert megillető jog. Sok tapasztalat vált részemmé 2015 óta. Ott van egy idős szíriai házaspár története, akiknek gyermekei Európában élnek, és akik megkockáztatták a tengeri átkelést Líbiából, hogy eljussanak hozzájuk; vagy a két kisgyermekes iraki házaspár története, akik hónapokig az utcán éltek, majd visszatértek Irakba, mert nem bírták tovább. Minden bizonytalanság ellenére azonban rengeteg, a jobb életbe vetett hit van ezekben a történetekben, és ez az a hit, amiről beszélnünk kell. 2015 mindannyiunk számára fordulópontot jelentett: azok, akik segítettek, tudják, hogy a közösségben élő embereket azonnal be kell vonni a segítségnyújtásba. Hétköznapi embereket, civil társadalmi szervezeteket, vallási közösségeket: mind együtt. Traiskirchenben, a határnál, Alberschwende, Krumpendorfban a sátortáborban, Linzben and Salzburgban megtettük, amit lehetett, minden erőnkkel igyekeztünk. Mindannyiunknak több száz, több ezer személyes története van, amelyeket magunkkal hordozunk, szinte olyanok, mint a kincsek, amikre vigyáznunk kell, hogy ne veszítsük el újra. Ami az értékeinket illeti 2015 engem is és több csapattársamat is próbára tette, most egyre inkább úgy érzem, hogy azt tettem, ami helyes. Ha megmentesz egy életet, az egész világot mented meg.”

Christian Elia

Forrás: http://www.snapshotsfromtheborders.eu/traiskirchen-and-norberts-commitment/

#snapshotsfromtheborders #kepekavegekrol #DEARprojects