„Vannak természetes határok, mint a folyók, tengerek, hegyek. Aztán ott vannak az ember alkotta határok is: erődítmények, falak, a berlini Checkpoint Charlie és hasonlók. Láttam Belfastban a 99 falat, láttam a berlini fal maradványait. Mostarban nincsenek falak. Ott van viszont a sugárút, ami maga egy határ, egy olyan utca, amely kettéválasztja a várost. Számomra a határok akadályok, szélek, korlátok, szakaszhatárok, de ezek egyben kihívást is jelentenek, hatalmas vágyat arra, hogy átlépjem őket. Nem tudom értelmezni a határokat, nekem a világ egy ország. Én egyedi útlevéllel képzelem el a világot.”

Dario Terzic úgy nyilatkozik, hogy “Száműzetésben élek Mostarban. Olyan száműzetésben, amelyet magamnak akartam.” Újságíró, író, egyetemi kutató, a mostari Kulturális Központ kulturális igazgatója. Az ő városában. Amely nem mindig számított biztonságos menedéknek.

„Amikor magamról beszélek, akkor mostarinak mondom magam, anélkül, hogy bármi mást mondanék, itt születtem. Amikor 1988-ban Szarajevóban befejeztem újságírói tanulmányaimat, városi lapoknál kezdtem dolgozni, rádiónál és magazinnál is. Majd jött a háború. Újságíróként abban a helyzetben mindig igyekeztem hű maradni a jogszerűség eszméjéhez.

A Bosznia-Hercegovina Köztársaság elismerését követően olyan médiának kezdtem dolgozni, amelyek elismerték az új országot. Horvát származásom ellenére tehát elutasítottam a nacionalista politikát. Sok problémát követően, a város 1993-as kettéválasztása után én a bosnyák oldalra kerültem. Egy rövid olaszországi kitérőtől eltekintve, mindig is itt maradtam és elkezdtem a Radio X-nél dolgozni, amely a mostari Kulturális Központ része volt. Évekig e rádió szerkesztője voltam, mely rádióra úgy kell emlékezni, hogy ez volt a városban az utolsó (a nemzeti csoportok tekintetében) kevert rádióadó. Sajnos 2016-ban ezt a rádiót is lekapcsolták. Ma Bosznia-Hercegovina bosnyák részén nincsenek horvát vezetők a politikai intézményekben, és ez fordítva is igaz. A kettéosztás tehát a milliomodik alkalommal is megerősítésre került. Újságíróként, kutatóként és kulturális aktivistaként sokat foglalkoztam a megosztott városokkal, doktori disszertációm témája a "szín" mint konfliktustényező volt a megosztott városokban".

Mostar városa ketté van osztva. Mostar és varázslatos hídja a 90-es években áldozatául esett a háborúnak, horvátok, bosnyákok (Bosznia muszlimjai). De Mostar történetének elmesélése azzal a kockázattal jár, hogy sztereotípiák katalógusává válik azok számára, akik nem ismerik igazán. Hogyan mondanád el Mostar történetét annak, aki nem ismeri azt vagy csak turistaként járt itt, anélkül, hogy a város mindennapi életét látnák?

„Mostar egy gyönyörű, de elátkozott város” - válaszol Dario. „Kétségtelenül egy káprázatos város. Egy csodás, a világon a leghidegebb vizű folyóval (a Neretva), egy nagyon híres híddal, de egy nehezen érthető, nehezen élhető város. Nemzetek, hatalmak, gyengeségek által felosztott, egységben a teljes zavarodottságában. Mostar továbbra is egy megosztott város, a keleti parton bosnyák, a nyugati parton horvát többséggel, és mindkét oldalon a maradék szerbek. Ha a polgárait, civil kezdeményezéseket vagy ellenállást tekintjük, ez egy amolyan alvó város. Sokan munkanélküliek. Azoknak, akik a nacionalista pártokhoz tartoznak, sikerült maguknak jó életet teremteni. A munkahelyek színtiszta logikához kötődnek, az üzleti kapcsolatok korrupción alapulnak. Nem működik, és ezért mindig valaki „mást” okolnak, a háborút (ami több mint 26 éve véget ért), a kommunizmust és a többit. A háborúval a város lakosságának összetétele is megváltozott. Olyan emberek érkeztek ide és hozták magukkal új szubkultúrájukat, aminek az ősi mostari szellemiséggel egyetlen közös pontja sincs. Hiányzik a kritikus tömeg, amely egy nyitott városhoz, egy ellenálló városhoz szükséges, mint amilyen Mostar volt évekkel ezelőtt. A fiatalok kedvetlenek, bizalmatlanok. Alig várják, hogy elszökjenek innen, és találjanak egy állást és egy jobb jövőt egy másik országban. Attól tartok, hogy Mostar egyszer csak az öreg emberek és gengszterek városa lesz.”

Megannyi probléma, megannyi szimbólum, amelyek egyfelől híressé teszik Mostart az egész világon, másfelől viszont néha teherrel járnak. Ez egy bonyolult történet. Mostar azonban nem csak ennyi. Sokat tud tanítani is, akár a háborúról esik szó, akár - ahogy most Bosznia-Hercegovinában is - a migrációról.

„Amikor a migrációt említjük, Mostar történelme nagyon sokat taníthat számunkra, különösen az egymás elleni harc helyett az identitások átfedésével. Nem vagyok meggyőződve, nem tudom, mennyit taníthat a történelem, de a mostari történelem képes lesz tényekkel, érvekkel szolgálni az elemzéshez" - mondja Dario.  „Mi Mostarban két irányban ismerjük a migrációt: sok szörnyeteg, akiket a háború alatt elűztek, elkergettek, ők örökre elhagyták szülővárosukat. Majd itt van az a migráció, amit most az utóbbi években láthatunk, sok a menekült keletről, akik keresik a jobb életet és megálltak Mostarban. Ami a szörnyetegek migrációját illeti, 1993 óta különböző történetekkel rendelkezünk, függetlenül attól, hogy az embereknek melyik országba sikerült érkezniük. Azonban mást jelentett Olaszországban és mást Svédországban bevándorlónak lenni. Én 1995-ben érkeztem Olaszországba. Beszéltem a nyelvet, nekem könnyebb volt bejutni és munkát találni. A szövetkezetben, ahol dolgoztam, Bolognában azt mondták, hogy bevándorlóként napi 30 ezer lírát kaphatok, de az önkormányzat egészen más verziót kínált: szerintük csak akkor van jogom a segítségre, ha kollektív szálláson lakom. Ezzel szemben a nővérem 1993-ban ment Svédországba és egy évvel később már saját lakásban lakott, amelynek minden költségét állták. A dolgok tehát annak függvényében alakulnak, hogy mely országban vagyunk: hogy gazdag-e az ország vagy sem. Bosznia-Hercegovina egy szegény ország. Sokan nem jönnek ki a hónap végén, és az itt megálló menekülteknek sincs sok reményük. A legtöbben azt mondják, hogy tovább akarnak utazni nyugat felé, Franciaországba, Németországba, és hogy Boszniában - tehát Mostarban is - csak kényszerűségből maradnak. Vannak, akik megértik őket, de sokan vannak azok is, akik szerint ők nem a háború elől menekülő migránsok, hanem „álmenekültek”, akik munkakeresés miatt érkeznek Európába. Sok a félreértés és az helytelen reakció, még a hatóságok részéről is. És vannak, akik azt mondják, hogy a migráció az iszlamizálódás új hullámát jelenti az országban, hogy a szervezett bűnözés, a terrorizmus... egy kicsit mindenből áll mögötte. Bár a korona vírus járvány más problémákra terelte a figyelmet, a migrációval továbbra is foglalkoznunk kell.”

Azért is, mert 2015-től napjainkig sok minden megváltozott, és a vélemények Bosznia-Hercegovinában, akárcsak Mostarban, nagyon eltérőek. „Ez függhet attól, hogy milyen nap van éppen, vagy, hogy kit kérdezel” - mondja Dario. „A Föderáció horvátok által lakott részein például nem akarnak migránsokat befogadni. Ugyanez vonatkozik a Szerb Köztársaságra, a Föderáció szerb többségű részére is. A legtöbb menekült tehát a Föderáció bosnyák-muszlim többségű területén van, mint például Mostar keleti részén, Szarajevó, Bihać és más központok környékén. A migrációs válság elején több humanitárius mozgalom indult, hogy ételt, ruhát nyújtsanak nekik. De ez csak az első hullám volt majd utána feledésbe ment. Akad olyan nem kormányzati szervezet, amely felvállalta ezeket a feladatokat. Nem tudom, hogyan vélekednek az emberek Bihaćban, amely sokkal közelebb van a horvát határhoz, ott ahol a horvát rendőrség által bántalmazott menekültek élnek. Mi itt Mostarban elég messze vagyunk és a mi véleményünket főleg a média alakítja, eközben a Bosznia-Hercegovina és Horvátország közötti határon zajló erőszak ellen fegyvertelenek vagyunk. Európa feladata lenne reagálni erre, Horvátország ugyanis az Európai Unió része. Bosznia nagyon termékeny talaj a korrupció számára, és nagyon valószínű, hogy a migránsokért kapott pénz nagy része a helyi maffia zsebében landol. Itt a földön, megtesszük, amit lehet. Az LDA (Local Democracy Agency- Helyi Demokratikus Ügynökség) néhány projektje és kezdeményezése Mostarban: a migrációs válságok Brüsszelben bemutatott átfogó elemzése, a Salakovac kollektív központból (Mostartól északra) érkező migránsok megsegítésére irányuló kezdeményezések, néhány érdekes projekt, így színházi műhelyek, amelyekben egyének, de egész migráns családok is részt vettek. E kezdeményezés célja az volt, hogy a migránsokat közelebb hozzuk a helyi közösséghez, hogy kapcsolódási pontokat hozzunk létre, ismeretségeket; hogy legalább egy időre kilépjenek egy zárt és korlátozott világból, mint kollektív központból.”

Mert, ahogy Dario fogalmaz, az életben még a menekülés is attól függ, hova jutunk.

Christian Elia

Forrás: http://www.snapshotsfromtheborders.eu/dario-beyond-the-borders-of-mostar/

#snapshotsfromtheborders #kepekavegekrol #DEARprojects