Ars poetica

Gyakoroljuk a demokrácia blogunkat azért indítottuk el, mert 2004 óta folyamatosan dolgozunk a települések helyi lakosainak bevonását célzó rendezvényekkel, elsősorban az ún Állampolgári tanács módszer elterjesztésével itthon és Kelet-Európában, és úgy érezzük, kellő mennyiségű, és minőségű tapasztalatot szereztünk, hogy gondolatainkat közzétegyük.

A blog célja, hogy szakmai szemmel, szakemberként másokkal együtt folytassunk beszélgetéseket, osszunk meg jó példákat arról, hogy igenis vannak állampolgárok, akiket érdekelnek a helyi ügyek, és van néhány órájuk a városukra. Hogy vannak olyan településvezetők, akik komolyan veszik lakosaik véleményét. Nem titkoljuk, hogy ez a munka sok nehézségbe ütközik. Mert az is igaz, hogy az emberek fásultakká, közönyösökké váltak az utóbbi időben, és az is igaz, hogy vannak olyan településvezetők, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy fejlesztési terveikhez mit szólnak az emberek, akikért dolgoznak, vagy csak úgy tesznek, mintha érdekelné őket.

A demokrácia, mint téma erősen átpolitizált lett. Ezért fontos hangsúlyoznom, hogy a Cromo Alapítvány nem politizál a szónak szűkebb jelentésében, hanem szakmai szervezetként dolgozik a direkt állampolgári demokrácia technikák elterjesztésén. Egyik pártnak sem vagyunk szekértolói, de minden demokratikusan gondolkodó pártnak partnerei vagyunk, ha szakmai tudásunkra szükség van. Hangsúlyozom, szakmai tudásunkra! Ezt korábban nem kellett vastag betűvel kétszer aláhúzva kijelentenünk; most szükség van rá.

Várjuk tehát azokat az írásokat, amelyek a lakossági részvétellel kapcsolatosak, és magunk is osztunk meg ilyen témájú írásokat a blogon.

Simon Ildikó

a kuratórium elnöke

A bejegyzés trackback címe:

https://gyakoroljuk.blog.hu/api/trackback/id/tr523363237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Cromo Alapítvány #közösségszervezőerő

Helyi demokrácia, és állampolgári részvétel a gyakorlatban. Kicsi optimizmus, némi megelőlegezett bizalom mindannyiunk részéről, néhány egyszerű módszer, és működik! A Cromo Alapítványról bővebben: cromoalapitvany.hu

A Cromo A Facebook-on

Címkék

#actnow (2) #aktív állampolgár (1) #clarinet (3) #DEARprojects (25) #demokrácia (1) #kepekavegekrol (6) active citizenship (1) actnow (2) aktív állampolgárság (3) áldozattá válás (1) állampolgári tanács (8) állampolgárság (1) amif (37) anyaklub (2) AR (4) bemutatkozás (2) bevándorlók (1) bűnmegelőzés (1) cardiff (1) citizenship (1) civil (1) civilszektor (1) civilszervezet (1) clarinet (36) clarinetproject (37) covid (3) crestart (1) cromo sztori (2) demokrácai (1) demokrácia (11) digitális kompetencia (1) együttműködés (13) előítélet (11) érdekképviselet (1) értelmi fogyatékosok (3) facilitálás (2) fenntartható (1) fiatalok (5) fogyatékkal élők (1) forint (1) határmenti történetek (10) kampány (17) kepekavegekrol (22) kezdeményezés (2) klímaváltozás (4) klímavédelem (4) kőkemény (1) kommunikáció (7) közösség (43) közösségfejlesztés (37) kulcskompetencia (1) kultúra (16) kulturális válság (1) lampedusa (1) local democracy (1) london (1) menekült (19) millenniumi célok (1) minőségfejlesztés (1) mitoszirtok (3) munkanélküliség (4) nemzetközi (1) nemzetközi tréning (2) nyilvánosság (2) önkormányzat (24) önkormányzatok (28) önsegítő csoport (3) pályázat (17) partnerség (2) power and people (1) project (20) projekttalálkozó (2) részvétel (4) roma (5) snapshotsfromtheborders (28) storytelling (1) svájc (1) szegénység (5) szervezetfejlesztés (2) szolidaritás (2) szuggesztív (1) születésnap (2) tanulási nehézség (1) tréning (12) trening változás szegénység (1) ukrajna (3) útinapló (5) vízimentés (1) youthmythbusters (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása