Már 2011-ben járunk, de időközben átköltöztünk a Vágóhíd utcába, amely kevéssé vonzó neve ellenére az első tisztességes irodának mondható, amit apám és férjem kifestett sárgára, varrattam rá ízléses függönyöket, és végre otthonos kis kuckónk lett, ahol Zsuzsa, Gábor és Bea talált főhadiszállásra, én meg időnként belátogattam. Ha stábülés volt, akkor a sok jó ember...közmondást alkalmaztuk. Az idő teltével becsatlakoztak a mai kuratóriumi tagok, Kézy Béláné Eta, Solymosy József Bonifác, Nyilas Mihály - ők még most is oszlopos tagjaink, és jóban rosszban velünk vannak, tanácsot adnak, átnézik a jelentéseinket és támogatják a stábot. köszönet nekik mindezért! Időközben visszavonult a tagságtól Pataki György és Linder Bálint, amíg velünk voltak, sok ötlettel, bátorítással. hogy a névsor végleges legyen, és a jelenlegi kuratóriumi tagjainkat is megemlítsem, akik év végén csatlakoztak hozzánk: Gábriel Zoltán, aki az üzleti szektorban szerzett tapasztalataival segít minket, és Vitéz Norbert, aki pedig kommunikációs ismereteivel támogatja az alapítványt.
2011 másik nagy élménye az ukrán munka volt, azaz 5 erőforrás centrum képviselőinek tartottunk az állampolgári tanács módszerről képzést itt, Magyarországon, majd ősszel pedig kint megnéztük, mit kezdtek a módszerrel. Erről már rengeteget posztoltunk, hiszen közben elindítottuk ezt a blogot is.
2011-ben megszereztük az akkreditált felnőttképző intézmény státuszt, amire nagyon büszkék vagyunk. Főleg arra, hogy hiánypótlás nélkül, elsőre átmentünk a vizsgán, csakúgy, mint első akkreditált programunk, a Közösségfejlesztés, aktív állampolgári technikák elnevezésű programunk.
2011-ben hoztunk egy nagyon jó döntést, de erről majd a következő részben posztolok...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.