Ezek csak a legelső lépések, ami mindenki számára megadja az esélyt a közösségi kezdeményezések szervezésére, használatára, és akkor sokkal függetlenebbnek, szabadabbnak, gazdagabbnak, cselekvőképesebbnek érezzük magunkat itthon is, és nem kell több száz,esetleg ezer kilométert utazni, hogy megértsük és átéljük, mi a közösség. Nem kell vészhelyzetnek kialakulni, hogy átérezzük, mi a közösség.

A tegnapi hóhelyzet kapcsán azt gondolom, végképp eldőlt a kérdés, hogy mi lenne, ha a mindenkori hatalom felülről elnyomná, korlátozná, szabályozná a közösségi kezdeményezéseket.

Mi lenne?

Teljes mértékben rá lennénk utalva az állami kommunikációra, ami tegnap botrányosan levizsgázott

Teljes mértékben rá lennénk utalva az állami infrastruktúrára, amiről tegnap kiderült, hogy nem elegendő

Központosított lenne a segítségnyújtás, ezért lassabb, nehézkesebb és nem személyre szóló lenne. Ezért decentralizációra van szükség minden értelemben. Erre már a tőlünk értelmesebb irányba lakók rég rájöttek, néhány éve közhely volt a gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan szlogen, most meg visszafelé haladunk az időben. Most is az a megoldás működött, ami helyi infóra, helyi erőforrásra alapult helyi viszonyokra, például Győrben, Budaörsön.

Mire van szükség?

A helyi közösségek tudjanak kommunikálni egymással, és ismerjék a kommunikációs alapvetéseit, elveit. Ez részben megvan, meg is tanulható.

A helyi közösségek ismerjék a közösségi kezdeményezések módszereit, hogy sokkal gyorsabban tudjanak reagálni és ne csak vészhelyzetben, hanem a mindennapok megoldásainak kialakításában. Ezt már sokan sokfelé tanítják, tanulható, gyakorolható (A Cromo is ezzel foglalkozik például, de ez most elsősorban nem a reklám helye)

Ki kell alakítani a közösségi együttműködés szabályrendszerét, etikettjét, függetlenül attól, hogy a "nagypolitika" hol tart.Függetlenedni kell apáinktól, anyáinktól, akik a Házban ülnek, nem az ő problémamegoldási módszereiket kell másolni, hanem a sajátjainkat kialakítani, tesztelni, működtetni. És nemcsak vészhelyzetben, hanem például a helyi iskola felújításánál, a játszótér rendbetételénél, a település szegényeinek ellátásánál, sorolhatnánk.

Tapasztalatmegosztásra van szükség, hogy ami működött x településen, azt Y helyen már csak átvenni, megvalósítani kelljen. Erre vannak megoldások, ma már ez nem pénzkérdés.

Amire biztosan szükség van, hogy az oktatásban a civil technikákat, a problémamegoldást oktassák a gyerekeknek elsősorban, és ne gyorsan elfelejthető tényanyagot. Azt gyakorolják a gyerekekkel, hogy mit csinálsz vészhelyzetben, hogy oldasz meg egy problémát, és ne az legyen a legnagyobb gondja a tanítónak, hogy milyen a szépírása (nem helyesírása!!!) egy gyereknek a 21.században, amikor a legtöbben már alig írnak kézzel.

Ezek csak a legelső lépések, ami mindenki számára megadja az esélyt a közösségi kezdeményezések szervezésére, használatára, és akkor sokkal függetlenebbnek, szabadabbnak, gazdagabbnak, cselekvőképesebbnek érezzük magunkat itthon is, és nem kell több száz,esetleg ezer kilométert utazni, hogy megértsük és átéljük, mi a közösség. Nem kell vészhelyzetnek kialakulni, hogy átérezzük, mi a közösség.