Trénernek lenni nem azért nehéz, mert cipeljük azt a sok papírt, meg projektort, amitől karácsonyfának nézek ki, és ami miatt nyafogni szoktam magamban.
És nem azért, mert pályázatból megvalósított projekteknél sok az adminisztráció, és minden adatnak, dátumnak, logónak pontosnak kell lennie…ami miatt annyit hozzuk-visszük-gyártjuk a papírokat, és sokszor mondom, hogy „szegény esőerdők”, meg hogy „ez azért túlzás”.
És nem azért, mert annyi felé kell figyelni egyszerre, csoportra, egyénekre, feladatokra, hogy azt szoktam mondani, hogy a szünetben pisilni sincs időm elmenni.
Nem ezek miatt nehéz…
Hanem azért mert a sok találkozás mellett a trénerség gyakori búcsúzással is jár.
És akkor bármilyen gyakorlottak, önismeretben képzettek, és szuper önreflexívek vagyunk, átéljük mi magunk is az elválás fájdalmát, hogy nem lesz már úgy, ahogy eddig volt...
Pénteken egy nagyon kedves csoportomtól búcsúzom majd.
DV
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.